ÜZENET ERDÉLYBÖL
Üzent az Olt, Maros, Szamos, minden hullámuk vértôl zavaros. Halljátok ott túl a Tiszán, mit zeng a szél a Hargitán, mit visszhangzanak a csíki hegyek? Erdély hegyein sűrű fellegek. Ez itt magyar föld, és az is marad, tiporják bár most idegen hadak, Csaba mondája új erôre kel, segít a víz, a tűz, a csillagok, és nem leszünk mások, csak magyarok!
Ha szól a kürt, egy szálig felkelünk, halott vitézek lelke jár velünk. Elôttünk száll az ős turul madár, nem is lesz gát, és nem lesz akadály. Ember lakol, ha ellenünk szegül, a székely állja rendületlenül. Üzenik a gyergyói havasok: megvannak még a régi farkasok.
Elő velük! Gyertek, segítsetek! Hollók, keselyűk tépik a szívünket, rabló hordák szívják vérünket; ha nem harcoltok velünk... elveszünk! A honszerző hősöknek hantja vár, ha odavesz az ős magyar határ, s ha rablónak kedvez a világ, mutassunk akkor újabb magyar csodát!
Megmozdulnak mind a csíki hegyek! A székely föld nem terem kenyeret, elhervad minden illatos virág, mérget terem mind a gyümölcsfaág, Vizek háta nem ringat csolnakot, székely anya nem szül több magzatot, vadon puszta lesz az egész vidék, s ha végzetül még ez sem elég, a föld megindul, mennybolt megszakad, de Erdély földje csak magyar marad! |